*Sarah szemszöge*
A tegnapi nap elképesztő jól sikerült... Anna számára. Az én szemszögemből nézve eléggé furcsa volt. Viszont kezdjük talán az elejéről.
Miután odaértem ugye a deszkapályára, egyedül kezdtem el deszkázni. Ez mind szép és jó volt. Aztán megjöttek a többiek és persze Dávid. Egyből odasiettem hozzájuk.
- Helloka! - köszöntem vidáman, majd néhány pacsi és egy gyors szóváltás után mindenki felpattant a deszkájára és megindultak deszkázni. Épp egyenesen gurultam a pálya szélén lévő embereket fürkészve, amikor megpillantottam az arcon csapott fiút. A meglepettségtől nem figyeltem így elvesztve az egyensúlyomat zúgtam le a lehető legrosszabb helyen. Szitokáradatok ezrei között tápászkodtam fel majd az idegességtől vöröslő arcomat vissza hajtottam a betonra, mivel hirtelen eszeveszettül fájni kezdett a fejem és mintha a többiekből is kettő lett volna. A többiek rögtön körbeálltak majd a szitkozódó személyemet meglátva nevetni kezdtek. Megragadva a karomnál felhúztak, majd elküldtek, hogy inkább üljek le egy kicsit.Kissé nehézkesen, de még mindig mérgesen céloztam meg az ajtós fiú melletti padot. Ledobtam magam a padra, majd hátra hajtottam a fejemet és élveztem a nyári meleg utolsó pillanatait, mivel holnaptól már felhőszakadást írtak ezzel, jelezve, hogy "Hahó! Itt az ősz!".
- Sarah? - hallottam meg meglepett hangját, így intettem felé egyet. Majd gyanúsan méregetni kezdtem, mert eszembe jutott, hogy nem is mondtam el neki a nevem.
- Honnan tudod a nevem? - vontam fel szemöldököm és furcsán méregetni kezdtem. Szemét elkapva rólam kezdte tarkóját vakargatni, mire szememet összehúzva mustrálni kezdtem.
- Hát öhmm... - kezdett bele, nehézkesen.
- Halgatlak, Mr. Hátöhm... - vontam fel a szemöldököm, nyomatékosítva, hogy még csak véletlen sem úszhatja meg a válaszadás.
- Izé, hallottam, amikor beszélgettetek... - kikerekedtek a szemeim és nem hittem a fülemnek.
- Te megfigyeltél? Vagy mi? - hitetlenkedtem.
- NEM! Izé, csak valami olyasmit csináltam... - húzta be a nyakát, miután rájött, hogy egyáltalán nem javított a helyzetén.
- Szent ég! - túrtam bele hajamba, majd hirtelen felpattantam, hogy elmenjek a közeléből. Azonban alig tettem pár lépést, majdnem eltaknyoltam és csakis a gördeszkám tartott vissza ettől. Alig bírtam megállni a lábamon és mindenhol fekete foltokat láttam, levegőt is alig bírtam venni és hirtelen nagyon melegem lett. Aztán? Nem tudom, csak azt, hogy beszippantott a sötétség, még utoljára meghallottam egy kiáltást, de aztán semmi. Megszűnt minden. A gondok, érzések, színek, hangok, ízek egyszóval minden. Kivétel én és a sötétség.
ppeplpwefőflwkeőojpirjjgprjpPJEPHÚOHouhgsldhdfűoHIIOEWHFÚOHEohkdfldksvnehOGHEOHIWEHÖHFIODSHLKDHKFKJDNKJEHgoőzúowzeú8zwosfhoiűHNEUGIEihfeiugufhighűewhgihruehjbvbjjdbUFGÚEGUGFWWGWIEHFOEUHŐuiudjfhewohpupUWÚEUIHWHHROIEHIRJNFHFFMNJJDKphirohgoshldndnhvussddjfjdsésdhvnvjcjidnfhglfusbfjvuzfnfhfkg9dhsgfnmflifgsbnfmkflfiufuisjbsdbdm,flskdnlknsndkvdiuosdllfdhdmflfzsoehdvhd8rnksáfohfjsnzpzzeaúzvetoáeizifhjhdhdiuvazzeúczmw
Halk csipogás ébresztett a mély álomból. Eszeveszettül fájt a fejem, szúrt a tüdőm és kiszáradt a tüdőm és a szám is. Megpróbáltam kinyitni szemeim, azonban a vakító fény meggátolt ebben, így csak hunyorogni tudtam, amíg meg nem szokja. Miután végre, hunyorgás nélkül tudtam nézelődni szememet a plafonról a körülöttem lévő dolgokat kezdtem szemlélni. Fejem minden mozdulat ellen tiltakozott és a nyakamba nyilalló fájdalom sem segített. Oldalra nézve egy vörös hajú és tengerkék szemű nőt pillantottam meg, ahogy mosolyogva néz, azonban a szemében rejlő érzelmek mindent elárulnak, arról a mosolyról. Aggódott és ideges volt. Ó, de még mennyire. A másik oldalamon egy csapat fiú aludt a földön elterülve, ami megmosolyogtatott, az agyam végére egy rakat lufi volt felszerelve a polcomra, pedig nem kis mennyiségű csoki lett egymásra pakolgatva kis tornyot alkotva. Azonban hirtelen rájöttem a tényre, hogy mindez, milyen ismerős is nekem, az agyamnak viszont távoli. Nem emlékeztem a nevemre sem, nemhogy, arra, hogy ők kik.
- Hol vagyok? -kérdeztem meg a vörös hajú nőt, akinek arcán fáradhatatlanul feküdt ott továbbra is az a mosoly.
- Félig kórházban, félig nem. - válaszolt kérdésemre, én pedig értetlenül figyeltem arcát.
- Mi a nevem? - kérdeztem rá hátha, arról beugranak a dolgok.
- Sarah Turner. - mondta, mire megrohant néhány emlékkép, de még nem volt meg minden.
- Te ki vagy? - kezdtem bombázni a kérdéseimmel.
- Az anyukád, akitől elvettek téged kiskorodban. - mondta, mire eszembe jutottak az álmomban lejátszódó találkozások.
- ...és mi történt velem? - tettem fel a legjobban kívánt kérdést.
- Beütötted a fejed és elájultál. - hirtelen elárasztottak a történések és a kirakós utolsó darabja is a helyére került. Óvatosan felültetett és egy pohár vizet emelt a számhoz. Miután megittam pilláim alól rá pillantottam anyára.
- Most álmodok? - habár egyértelmű volt, hogy igen, mivel máshogy nem nagyon lehetne itt, reménykedtem, hogy válasza egy "nem" lesz, így várakozva figyeltem, ahogy nagy levegőt véve pillant felém.
- Nem, kicsim. Én most, tényleg itt vagyok. - nézett rám, komolyan. A következő pillanatban pedig az "anyám" lépett be az ajtón két kávés pohárral a kezében, majd ... meglátott minket.
2016. december 31., szombat
2016. március 18., péntek
8. fejezet
Hello mindenkinek! Igen visszatértem és túl lettem egy felvételin is az eredményekre várok
még szóval szurkoljatok! A lényeg, hogy most is csak a szünet miatt sikerült ideülnöm és még
mindig vár rám egy adag töri.. de sebaj. Majd azt is bemagolom, holnap. Szóval…
Jó olvasást!
Miután sikeresen elértünk az öltözőbe gyorsan átöltöztünk és a cuccainkat beraktuk a folyosón lévő szekrényünkbe. Mert, hát, na. Ezután gyors léptekkel célba vettük a tornatermet. Amikor beléptünk pont megszólalt a csengő és rögtön utána a tanárnő sípja.
-TORNASORBA!- ordította, teli torokból. Mi pedig szorgos pincsikutyákhoz illően szép
sorba vergődtünk volna, ha tudjuk ki a legmagasabb és kik jönnek utána. Így halk susmogás és összehasonlítások sora után végre megtalálta mindenki a maga helyét. A tanárnő pedig egy szép kis poker arccal nézte végig az egészet, majd mikor minden ki rá nézett sóhajtott.
-Köszöntök mindenkit az iskolánkban. Az én nevem Ágnes, de kérném, hogy maradjunk meg a tanárnőnél. Szeretném leszögezni már az elején, hogy kizárólag fehér pólót, fekete tornanadrágot és tornacipőt fogadok csak el. Mivel ez az első alkalom elnézem a színes felsőket és cipőket, kérem, hogy a jövő hétre mindenkin az említett szerelést lássam. Ha valakinek még sem sikerülne ezt megtenni annak az első dolgom lesz az ellenőrzőjébe beírnom egy figyelmeztetést amit másnap a tanáriban aláíratva várok. Emellett kérem fegyelmezzék magukat az óráimon. - közölte majd egy nagy levegőt vett.
-JOBBRA ÁT! 10 KÖR FUTÁS, ELŐZNI LEHET! AKI KÉSZ VAN AZ A PÁLYA MÁSIK
FELÉN KÉZEN ÁLLÁST GYAKOROL! – üvöltötte kicsit sem kímélve magát majd elkezdtünk futni. Körbe-körbe. Ilyenkor áldom az Istent, hogy jó kondiban vagyok a nyári kondizásoknak köszönhetően. Miután gyorsan lefutottam azt a pár kört, magam mögött hagytam a lihegő lányokat és Annát és elindultam az egyik üres helyre, mert a fiúk közül is voltak páran, de nem mindenki. Pár perc múlva már a lányok is megérkeztek és mindenki lefutotta a köröket. A tesi óra hátralevő részében bemelegítő gyakorlatokat csináltunk és kosaraztunk, aminek nagyon örültem. Szóval gyorsan eltelt az a két óra és mehettünk is öltözni. Szinte kiesett az egész, mert tökre örültem, hogy végre mozoghatok normálisan, mert idén nyáron kint voltunk Amerikában és nem nagyon volt időm megdolgoztatni az izmaimat. Viszont azt még én is észrevettem, hogy Anna tekintete „néhányszor” megakad Eric felsőtestén,a mi mosolyt csalt az arcomra. Persze, nem mintha én nem kukkantottam volna rá Dávidéra…Na, de mindegy. Éppen az öltözőből cammogtunk kifelé, Annával, amikor hirtelen felém fordult, de persze közben haladtunk előrefelé is.
- Nincs kedved elmenni ma a deszkapályára?-kérdezte, így én is felé fordultam és így mentünk tovább. Elgondolkoztam. Mondjuk csak át kell nézni azokat amikből már volt óránk eddig is a többiből meg semmit nem kell, mert abból még nem vettünk semmit. Tehát időm, mint a tenger.
-Mehetünk, de miért érzem azt, hogy ezt nem csak úgy most jutott eszedbe? - emeltem fel az egyik szemöldökömet kérdőn, miközben próbáltam nem mosolyogni. Erre ő egy nagyot sóhajtott, majd rám emelte szemecskéit.
-Vé-életlenül meghallottam, ahogy a plázás lányok azt ecsetelik, hogy Eric és a többiek kint lesznek és megint ki fognak menni, DE nem vettek észre meg így gyorsan tovább siettem. - mondta, majd újra előre nézett én pedig kinyitottam közben az udvarra vezető ajtót. Ami aztán beleütközött valamibe... vagy valakibe.
-Basszus...- néztem kikerekedett szemekkel az orrát fogó fiúra.
-Öhm.. jól vagy? Úristen, bocsi! - hadartam félve a reakciójától, mert már nem azért, de konkrétan leütöttem egy ajtóval. Ami igazából nem nagyon árthatott neki, mert azt egyből észrevettem, hogy még csak nem is vérzik az orra és a kezét is levette és újra mosolyogva rám nézett.
-Semmi baj, csak létszíves legközelebb előre is nézz!-mondta egy nagy vigyorral az arcán én meg ott pirultam. Egyszer csak azt éreztem, hogy Anna megböki az oldalamat.
-Sarah, ideje indulnunk, tudod. - súgta oda én pedig újra az ajtóval pofánba... khm ütött fiúra néztem.
-Csáó, és bocsi még egyszer! - mondtam gyorsan majd barátnőmmel elsiettünk onnan, meg sem várva válaszát. Épp az utcán sétáltunk hazafelé, amikor meghallottam egy óriási sóhajt.
-Szerinted sikerül szétválasztania minket annak a hülye csajnak? Sikerül túlélnünk az akadályokat? Szerinted mi lesz velünk, mert azt látom, hogy ebből még lehetne valami, de elbizonytalanodtam. Nem is kicsit. - ránéztem és egy biztató mosolyt küldtem felé.
-Figyu. Amíg én létezem, mert még ha össze is veszünk vagy akármi. A lényeg hogy tudd, hogy soha, de soha nem engedem Eric közelébe azt az enyhén szólva pont, pont és pontot. - mondtam, mire hirtelen nekem ugrott és szerintem még a bordáimat is összeroppantotta, de visszaöleltem aztán egy kis hátba paskolgatás megkértem, hogy lazábban öleljen már át, mert eléggé fájdalmas amit csinál. Ezután sikeresen elszakadtunk egymástól és el is váltak az útjaink mivel elérkeztünk, ahhoz a részhez ahol neki balra, nekem meg jobbra kelljen fordulni.
Miután gyorsan lepakoltam elindultam Annához mivel nemrég üzent, hogy lehet ő egy kicsit tovább lesz otthon így írtam neki, hogy akkor oda megyek a házukhoz. Mivel nem írt vissza a hallgatást vettem egy egyfajta "oké"-nak. Viszont amikor pár méterre a házuktól megláttam Eric-kel beszélgetni egyből megértettem, hogy miért marad tovább. Így elindultam inkább a deszkapálya felé.
Ekkor eszembe jutott, hogy azért írni kéne neki, hogy elindultam. Gyorsan félre álltam az út szélére, majd bepötyögtem az üzenetet és újra elindultam
Amikor sikeresen megérkeztem a pályára, körül pillantottam, de nem láttam senkit. Vállat vonva indultam meg előre. Ha már eljöttem akkor deszkázok egy kicsit és nem érdekel amúgy sem, hogy nincsenek itt a fiúk. Sőt, még jól is jött, mivel sokkal könnyebben bele tudom magam élni. Imádok deszkázni. Na mindegy.
Éééés sikerült befejezni. Pont ma írtam meg a Töri TZ-t és most éppen infó óra van. Így gondoltam akkor, miért is ne írjam meg? Megírtam. Borzasztóan jó érzés, hogy akárhányszor posztolok bármit nagy számban kapom az oldaljelenítéseket és ezen kívül a kommentek is nagy jól estek! Pillanat. Mindjárt elsírom magam. Tudjátok amikor elkezdtem ezt az egész írjunk egy sztorit dolgot, tiszta amatőr voltam elvártam, hogy mindenki körülöttem elolvassa és hát enyhén szólva akaratos voltam. Viszont azóta eltelt 1 év és hát az biztos, hogy beletörődtem, hogy soha nem fogják elolvasni és nem is várom el tőlük. Egyszerűen jólesett, hogy dicsérnek és többet akartam. Egy jó gyerekhez illően. Most pedig... Most pedig csak meg kell írnom egy részt és ti özönlötök sorjával és elolvassátok anélkül, hogy rátok szólnék. Hééé olvassááátok mááár el plííz! Hülyén hangzik, ugye? Most már nem szeretném, ha elolvasnák a történeteimet, mert áttértem abba a kategóriába, amikor kijelenthetem, hogy simán szekálhatnának az egyes jeleneteimmel amiket csak úgy leírok, mert az eszem azt diktálja. Szóval tudjátok, hogy imádlak titeket és nagyon sokat jelent nekem az, hogy azt a drága időt azzal töltitek, hogy elolvassátok és talán bepötyögtök egy kommentet is. Aminek hihetetlenül örülni szoktam, mert két szó is elég lenne. "Tetszett ez a rész, folytasd!" --> Mondjuk ez nem két szó, de mindegy. A lényeg, hogy benne van, hogy tetszett és hogy folytassam. Idegesítő, hogy ennyit beszélek és valószínűleg már a felénél abbahagyták néhányan ennek a résznek az olvasását, de én leírom. Nem olvassák el ezt a részét? Nem baj, ez szabad ország emberek. Tőlem azt csináltok amit akartok. Viszont most már tényleg abba kéne hagynom.... Szóval.... sok-sok ölelés!
~Írónőtök
még szóval szurkoljatok! A lényeg, hogy most is csak a szünet miatt sikerült ideülnöm és még
mindig vár rám egy adag töri.. de sebaj. Majd azt is bemagolom, holnap. Szóval…
Jó olvasást!
Miután sikeresen elértünk az öltözőbe gyorsan átöltöztünk és a cuccainkat beraktuk a folyosón lévő szekrényünkbe. Mert, hát, na. Ezután gyors léptekkel célba vettük a tornatermet. Amikor beléptünk pont megszólalt a csengő és rögtön utána a tanárnő sípja.
-TORNASORBA!- ordította, teli torokból. Mi pedig szorgos pincsikutyákhoz illően szép
sorba vergődtünk volna, ha tudjuk ki a legmagasabb és kik jönnek utána. Így halk susmogás és összehasonlítások sora után végre megtalálta mindenki a maga helyét. A tanárnő pedig egy szép kis poker arccal nézte végig az egészet, majd mikor minden ki rá nézett sóhajtott.
-Köszöntök mindenkit az iskolánkban. Az én nevem Ágnes, de kérném, hogy maradjunk meg a tanárnőnél. Szeretném leszögezni már az elején, hogy kizárólag fehér pólót, fekete tornanadrágot és tornacipőt fogadok csak el. Mivel ez az első alkalom elnézem a színes felsőket és cipőket, kérem, hogy a jövő hétre mindenkin az említett szerelést lássam. Ha valakinek még sem sikerülne ezt megtenni annak az első dolgom lesz az ellenőrzőjébe beírnom egy figyelmeztetést amit másnap a tanáriban aláíratva várok. Emellett kérem fegyelmezzék magukat az óráimon. - közölte majd egy nagy levegőt vett.
-JOBBRA ÁT! 10 KÖR FUTÁS, ELŐZNI LEHET! AKI KÉSZ VAN AZ A PÁLYA MÁSIK
FELÉN KÉZEN ÁLLÁST GYAKOROL! – üvöltötte kicsit sem kímélve magát majd elkezdtünk futni. Körbe-körbe. Ilyenkor áldom az Istent, hogy jó kondiban vagyok a nyári kondizásoknak köszönhetően. Miután gyorsan lefutottam azt a pár kört, magam mögött hagytam a lihegő lányokat és Annát és elindultam az egyik üres helyre, mert a fiúk közül is voltak páran, de nem mindenki. Pár perc múlva már a lányok is megérkeztek és mindenki lefutotta a köröket. A tesi óra hátralevő részében bemelegítő gyakorlatokat csináltunk és kosaraztunk, aminek nagyon örültem. Szóval gyorsan eltelt az a két óra és mehettünk is öltözni. Szinte kiesett az egész, mert tökre örültem, hogy végre mozoghatok normálisan, mert idén nyáron kint voltunk Amerikában és nem nagyon volt időm megdolgoztatni az izmaimat. Viszont azt még én is észrevettem, hogy Anna tekintete „néhányszor” megakad Eric felsőtestén,a mi mosolyt csalt az arcomra. Persze, nem mintha én nem kukkantottam volna rá Dávidéra…Na, de mindegy. Éppen az öltözőből cammogtunk kifelé, Annával, amikor hirtelen felém fordult, de persze közben haladtunk előrefelé is.
- Nincs kedved elmenni ma a deszkapályára?-kérdezte, így én is felé fordultam és így mentünk tovább. Elgondolkoztam. Mondjuk csak át kell nézni azokat amikből már volt óránk eddig is a többiből meg semmit nem kell, mert abból még nem vettünk semmit. Tehát időm, mint a tenger.
-Mehetünk, de miért érzem azt, hogy ezt nem csak úgy most jutott eszedbe? - emeltem fel az egyik szemöldökömet kérdőn, miközben próbáltam nem mosolyogni. Erre ő egy nagyot sóhajtott, majd rám emelte szemecskéit.
-Vé-életlenül meghallottam, ahogy a plázás lányok azt ecsetelik, hogy Eric és a többiek kint lesznek és megint ki fognak menni, DE nem vettek észre meg így gyorsan tovább siettem. - mondta, majd újra előre nézett én pedig kinyitottam közben az udvarra vezető ajtót. Ami aztán beleütközött valamibe... vagy valakibe.
-Basszus...- néztem kikerekedett szemekkel az orrát fogó fiúra.
-Öhm.. jól vagy? Úristen, bocsi! - hadartam félve a reakciójától, mert már nem azért, de konkrétan leütöttem egy ajtóval. Ami igazából nem nagyon árthatott neki, mert azt egyből észrevettem, hogy még csak nem is vérzik az orra és a kezét is levette és újra mosolyogva rám nézett.
-Semmi baj, csak létszíves legközelebb előre is nézz!-mondta egy nagy vigyorral az arcán én meg ott pirultam. Egyszer csak azt éreztem, hogy Anna megböki az oldalamat.
-Sarah, ideje indulnunk, tudod. - súgta oda én pedig újra az ajtóval pofánba... khm ütött fiúra néztem.
-Csáó, és bocsi még egyszer! - mondtam gyorsan majd barátnőmmel elsiettünk onnan, meg sem várva válaszát. Épp az utcán sétáltunk hazafelé, amikor meghallottam egy óriási sóhajt.
-Szerinted sikerül szétválasztania minket annak a hülye csajnak? Sikerül túlélnünk az akadályokat? Szerinted mi lesz velünk, mert azt látom, hogy ebből még lehetne valami, de elbizonytalanodtam. Nem is kicsit. - ránéztem és egy biztató mosolyt küldtem felé.
-Figyu. Amíg én létezem, mert még ha össze is veszünk vagy akármi. A lényeg hogy tudd, hogy soha, de soha nem engedem Eric közelébe azt az enyhén szólva pont, pont és pontot. - mondtam, mire hirtelen nekem ugrott és szerintem még a bordáimat is összeroppantotta, de visszaöleltem aztán egy kis hátba paskolgatás megkértem, hogy lazábban öleljen már át, mert eléggé fájdalmas amit csinál. Ezután sikeresen elszakadtunk egymástól és el is váltak az útjaink mivel elérkeztünk, ahhoz a részhez ahol neki balra, nekem meg jobbra kelljen fordulni.
Miután gyorsan lepakoltam elindultam Annához mivel nemrég üzent, hogy lehet ő egy kicsit tovább lesz otthon így írtam neki, hogy akkor oda megyek a házukhoz. Mivel nem írt vissza a hallgatást vettem egy egyfajta "oké"-nak. Viszont amikor pár méterre a házuktól megláttam Eric-kel beszélgetni egyből megértettem, hogy miért marad tovább. Így elindultam inkább a deszkapálya felé.
Ekkor eszembe jutott, hogy azért írni kéne neki, hogy elindultam. Gyorsan félre álltam az út szélére, majd bepötyögtem az üzenetet és újra elindultam
Amikor sikeresen megérkeztem a pályára, körül pillantottam, de nem láttam senkit. Vállat vonva indultam meg előre. Ha már eljöttem akkor deszkázok egy kicsit és nem érdekel amúgy sem, hogy nincsenek itt a fiúk. Sőt, még jól is jött, mivel sokkal könnyebben bele tudom magam élni. Imádok deszkázni. Na mindegy.
*Anna szemszöge*
- Indulunk akkor? - kérdezte Eric nagy barna szemeivel rám nézve. Ilyenkor mindig elkapott az a tipikus "csak mi ketten" érzés viszont gyorsan megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba és képes legyek dadogás nélkül válaszolni.- Ja, persze - válaszoltam majd elindultunk egymás mellett haladva. Ez a pillanat, olyan tökéletes volt, hogy egyszerűen elfelejtettem minden rosszat. A szél lágyan simogatott a nap pedig melengette az arcomat az oldalam pedig szinte lángolt a közelségétől. Semmi kétségem nem maradt már afelől, hogy ő az igazi.
A shift és kis ő.
Éééés sikerült befejezni. Pont ma írtam meg a Töri TZ-t és most éppen infó óra van. Így gondoltam akkor, miért is ne írjam meg? Megírtam. Borzasztóan jó érzés, hogy akárhányszor posztolok bármit nagy számban kapom az oldaljelenítéseket és ezen kívül a kommentek is nagy jól estek! Pillanat. Mindjárt elsírom magam. Tudjátok amikor elkezdtem ezt az egész írjunk egy sztorit dolgot, tiszta amatőr voltam elvártam, hogy mindenki körülöttem elolvassa és hát enyhén szólva akaratos voltam. Viszont azóta eltelt 1 év és hát az biztos, hogy beletörődtem, hogy soha nem fogják elolvasni és nem is várom el tőlük. Egyszerűen jólesett, hogy dicsérnek és többet akartam. Egy jó gyerekhez illően. Most pedig... Most pedig csak meg kell írnom egy részt és ti özönlötök sorjával és elolvassátok anélkül, hogy rátok szólnék. Hééé olvassááátok mááár el plííz! Hülyén hangzik, ugye? Most már nem szeretném, ha elolvasnák a történeteimet, mert áttértem abba a kategóriába, amikor kijelenthetem, hogy simán szekálhatnának az egyes jeleneteimmel amiket csak úgy leírok, mert az eszem azt diktálja. Szóval tudjátok, hogy imádlak titeket és nagyon sokat jelent nekem az, hogy azt a drága időt azzal töltitek, hogy elolvassátok és talán bepötyögtök egy kommentet is. Aminek hihetetlenül örülni szoktam, mert két szó is elég lenne. "Tetszett ez a rész, folytasd!" --> Mondjuk ez nem két szó, de mindegy. A lényeg, hogy benne van, hogy tetszett és hogy folytassam. Idegesítő, hogy ennyit beszélek és valószínűleg már a felénél abbahagyták néhányan ennek a résznek az olvasását, de én leírom. Nem olvassák el ezt a részét? Nem baj, ez szabad ország emberek. Tőlem azt csináltok amit akartok. Viszont most már tényleg abba kéne hagynom.... Szóval.... sok-sok ölelés!
~Írónőtök
2016. március 17., csütörtök
2016. január 28., csütörtök
A jelenet, amit ígértem
Épp a tanárra vártunk, amikor látomásom volt. Egy régi tárgy volt benne ami magához vonzotta a vérfarkasokat és akkor éppen egy alfát. A teremben volt egy fiú akinél ez a tárgy volt és megölte őt az alfa. Körbenéztem a teremben és a fiút kerestem, majd meg is láttam egy pad tetején ülve. Éppen a szimbólumokat nézték a barátaival, mire én kikaptam a kezébő, majd elfordulva az ablakhoz siettem és kinyitotam. Gyorsan kimásztam és az erdő felé futottam, hogy az alfát ne lássák meg mikor utolér. Épp hogy beértem az erdőbe , amikor lábdobogásokat hallottam a bal oldalamról. Megálltam, majd kíváncsian figyeltem minden kis neszre. Majd a hátam mögött levél sercegést hallottam és mire megfordultam egy igencsak jóképű pasival találtam szembe magamat. Kávébarna tekintetévelidegesen mért végig, gondolom a tárgyat keresve. Izmos mellkasa pedig ccsak úgy vonzotta zöld íriszeimet.
-Ki vagy te? Hogy került hozzád a medál?-kérdezte idegesen, mire egy félmosolyt villantottam neki.
-Tudod furcsállom, hogy nem az alfa jött, mert biztos vagyok benne, hogy őt láttam a látomásomban.-szólaltam meg incseledve a nem létező türelmével játszva.
-Ki vagy te?-ismételte meg előbbi kérdését, mire elgondolkodtam.
-Az eredetemet én sem ismerem. , szóval mondjuk úgy, hogy sok faj keveréke. Még mielőtt tervelnétek ellenem valamit csak úgy szólok, hogy halhatatlan vagyok. Úgy konkrétan semmi sem tud megölni. Amúgy a nevem, Sarah. Téged, hogy hívnak szépfiú?-kérdeztem érdeklődve, mire egy zavart tekintettel találtam szemben magam. Megrázta fejét s szép fürtjei össze-vissza szálltak erre a mozdulatára, nekem pedig...khmm... fura gondolatok férkőztek a fejembe. Én is megráztam a fejem, majd újra rá emeltem a tekintetem.
-Zayn. Zayn vagyok és vérfarkas. Miért van nálad a medál?-tette fel újból kérdését már halkabban.
-A látomásomban volt ey fiú akinél volt ez a medál, és akit megölt egy alfa így hát elvettem tőle a medált és befutottam az erdőbe, mert úgy gondolom, hogy az alfa a medált akarta. Te pedig követtél.-magyaráztam, majd értetlenül tekintett rám.
-Én nem követellek. Itt vagyok beosztva a terület védésre.-elkerekedtek a szemeim és leesett, hogy ezt most nagyon elrontottam. Elkezdtem rohanni a termünk felé. Azt hiszem az alfának nem csak a medál kellett, hanem a fiú is.
Elkéstem
Az iskolát körbevették a rendőr autók és a sheriff kocsija is a helyszínen volt. Körülöttük pedig a diákok figyeltek minden apró mozzanatra, hogy megtudhassanak bármit is a történtekről. Hirtelen egy hullaszállító kocsi kanyarodott be a suli elé és ezzel egy időben az épületből is kilépett két férfi akik egy zsákot vittek. A fiút. Voltak akik felsikítottak, elsápadtak vagy a kezüket a szájuk elé rakva figyelték ahogy berakják a kocsiba és elviszik a hullazsákot. Ekkor az egyik rendőrautó mellett észre vettem két szülőt akik egymást ölelték, miközben a nő zokogott. Biztos a fiú szülei voltak. Miattam sírnak, mert nem voltam képes felfogni, hogy egy hülye medál miatt nem fognak megölni egy fiút, hogy annak oka is volt. Viszont az ok akkor mi volt? Gyilkos volt? Ellenség? Odamentem a feltételezett szülőkhöz, hogy informálódjak egy kicsit az elmúlt napjairól.
-Elnézést. Jól gondolom, hogy önök a fiú szülei?-kérdeztem tőlük, mire a nő letörölte könnyeit és bólintott.
-Őszinte részvétem! Nem akarom felzaklatni önöket, de lenne egy kérdésem az elmúlt hetek eseményeivel kapcsolatban.-rájuk néztem és a két bólintás után folytattam monológomat- Szóval arra lennék kíváncsi, hogy nem változott e meg a fiuk viselkedése egyik napról a másikra? Vagy valami egyéb fura dolog történt e vele, velük?
-Három hónapja, hogy péntek esténként eltűnik és másnap reggel szakadt ruhával, véresen vagy piros festékesen jön haza - áhh... szóval vérfarkas - azt gondoltuk, hogy biztos egy barátjával festeget, de egy idő után már rájöttünk arra is, hogy attól még nem lenne szakadt a ruhája. Arra viszont nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle! Mármint, ha egyáltalán van köze ehhez a dolognak. Viszont te ki vagy?-kérdezte a választ követően.
-Egy órára jártunk. Köszönöm a segítséget!-mondtam majd elrohantam az erdő felé. Mikor az erdőhöz értem megtorpantam, mivel úgy éreztem mintha valaki követne. Nem láttam senkit így tovább sétáltam az erdőbe.
Kicsi sztori, mit a matek szült
Na az úgy van, hogy matek órán unatkoztam és firkantottam egy kicsi sztori-jelenetet. Az lenne a kérdésem, hogy szeretnétek-e, ha kiraknám ide erre a blogra? Elég egy igen és már fent is van amint megláttam! Vagy valami.... Rakjak ki szavazást? Rakok, miért is ne? Akkor várom a jelzéseket!
Pápá!
~Írónőtök
Pápá!
~Írónőtök
7. fejezet
Miután sikeresen magamra öltöttem a kiválasztott szetett megindultam a szokásos túrára a fűrdőbe. Miután teljesen elkészültem felkaptam a táskámat, felhúztam a cipőm Majd kirohantam az ajtón. Gyorsan bezártam az ajtóm és futni kezdtem a sulihoz. Persze, olyan okos voltam, hogy csak futás közben jöttem rá, hogy hiába sietek. Mivel csak 5 perccel aludtam tovább és már bőven behoztam a lemaradást. Megálltam és a térdeimre támaszkodva pihentem meg majd lazára vettem a tempót és úgy sétáltam tovább a sulihoz, ami már elég közel volt. Azért a biztonság kedvéért megnéztem a telefonom óráját is. Miután teljesen megbizonyosodtam arról, hogy nem fogok elkésni énekelgetve folytattam az utat.
-SARAH!!! SARAH!!! -hallottam meg az ordibálást mögülem, úgy hogy megpördültem és szembe találtam magam barátnőmmel. Futva közelített meg majd szorosan megöleltük egymást.
- Hello, Anna! - mondtam neki nevetve, mire nagy szemeit rám emelte és vadul mosolyogva mentünk tovább.
-Nem fogod elhinni, hogy mi történt tegnap!-mondta vadul gesztikulálva és sütött róla a boldogság. Hát igen, egyformák vagyunk. Tagadhatatlan, nem mintha le akarnánk tagadni.
-Na mi volt? Mesélj!- mondtam neki miközben összekulcsoltam kezemet a hátam mögött.
-Ugye tegnap Eric kísért haza a deszkapályáról.-bólintottam-Na és utána, figyelj, beszarsz, nem tudom, hogy csináltam, de megkérdeztem, hogy van e kedve bejönni hozzánk, mert a szüleim csak késő este jönnek haza és csak unatkoznék. Erre ő meg azt mondta, hogy miért is ne. Aztán bementünk és megnéztünk egy filmet ami alatt nem tudom esküszöm, hogy nem tudom hogyan, de ráborult a fejem a vállára és észre sem vettem eskü. Aztán pedig átkarolta a vállamat és így néztük végig a filmet. A legdurvább az, hogy aztán meg megint megkérdeztem tőle, hogy marad e még, nem nem tudom, hogy csináltam. Szerintem nem voltam magamnál. Na de mindegy aztán velem maradt és beszélgettünk mindenről és valahogy bealudtam. Reggel pedig amikor felkeltem a mellkasán feküdtem és ő pedig engem átkarolva szuszogott. Oké lehet, hogy nem voltam normális, de lőttem egy szelfiet magunkről és kiraktam háttrének.-hadarta majd zsebéből előkapta a telefonját és valóban ott voltak. Persze Anna a hatás kedvéért azért még úgy tettetett, mint aki épp alszik. Én pedig szájtátva néztem rá és a képre.
- Hát, igen. Na és aztán kb. fél óráig bámultam, ahogy alszik, majd megsajnáltam és felébresztettem, hogy hazatudjon menni készülődni. És most aztán tényleg meghalsz, mert nem bírtam magammal és adtam neki egy puszit, az arcára. Majd csak azután keltettem fel. Haljak meg, de amikor megpusziltam mosolygott és olyan volt, mint aki éber szóval kicsit félek, de semmi baj Anna túléled. Aztán reggelinél találkoztam anyámmal aki közölte velem, hogy nézzem meg a Gmail fiókom. Előkaptam a telefonom és a fiókomon anyámtól jött rengeteg kép amin én és Eric voltunk mindenféle pozícióban lefotózva az egyik felem ujjongott a másik pedig sokkot kapott ahogy elképzelte az anyját amint össze-vissza fotózgatja alvás közben a kiszemeltjével. -mondta, mire olyan hangosan kezdtem el nevetni, hogy a pár lépésre lévő fiúk is észrevettek majd amikor 5 perc múlva se hagytam abba Anna is elkezdett nevetni így a fiúk most már szinte bámultak ránk az egyik pedig idejött és a telefonjával lőni akart egy képet, mire reflexből lendítettem a lábamat és kibuktattam, szerencsétlen pedig seggre esett és a többi fiú is elkezdett nevetni viszont mi barátosnémmal, már levegőért kapkodtunk és a könnyeinket törölgettük másodpercenkért.
A mai órarendünk pedig így nézett ki:
I live my day as it if was the last....A hangulatom egész jó volt így néha még táncra is fakadtam egyes részeknél. Nem mindenki megy suliba ilyen fitten és boldogan az biztos! Erről jut eszembe, meg kéne nézni, hogy van e a közelben valamilyen táncoktató.
-SARAH!!! SARAH!!! -hallottam meg az ordibálást mögülem, úgy hogy megpördültem és szembe találtam magam barátnőmmel. Futva közelített meg majd szorosan megöleltük egymást.
- Hello, Anna! - mondtam neki nevetve, mire nagy szemeit rám emelte és vadul mosolyogva mentünk tovább.
-Nem fogod elhinni, hogy mi történt tegnap!-mondta vadul gesztikulálva és sütött róla a boldogság. Hát igen, egyformák vagyunk. Tagadhatatlan, nem mintha le akarnánk tagadni.
-Na mi volt? Mesélj!- mondtam neki miközben összekulcsoltam kezemet a hátam mögött.
-Ugye tegnap Eric kísért haza a deszkapályáról.-bólintottam-Na és utána, figyelj, beszarsz, nem tudom, hogy csináltam, de megkérdeztem, hogy van e kedve bejönni hozzánk, mert a szüleim csak késő este jönnek haza és csak unatkoznék. Erre ő meg azt mondta, hogy miért is ne. Aztán bementünk és megnéztünk egy filmet ami alatt nem tudom esküszöm, hogy nem tudom hogyan, de ráborult a fejem a vállára és észre sem vettem eskü. Aztán pedig átkarolta a vállamat és így néztük végig a filmet. A legdurvább az, hogy aztán meg megint megkérdeztem tőle, hogy marad e még, nem nem tudom, hogy csináltam. Szerintem nem voltam magamnál. Na de mindegy aztán velem maradt és beszélgettünk mindenről és valahogy bealudtam. Reggel pedig amikor felkeltem a mellkasán feküdtem és ő pedig engem átkarolva szuszogott. Oké lehet, hogy nem voltam normális, de lőttem egy szelfiet magunkről és kiraktam háttrének.-hadarta majd zsebéből előkapta a telefonját és valóban ott voltak. Persze Anna a hatás kedvéért azért még úgy tettetett, mint aki épp alszik. Én pedig szájtátva néztem rá és a képre.
- Hát, igen. Na és aztán kb. fél óráig bámultam, ahogy alszik, majd megsajnáltam és felébresztettem, hogy hazatudjon menni készülődni. És most aztán tényleg meghalsz, mert nem bírtam magammal és adtam neki egy puszit, az arcára. Majd csak azután keltettem fel. Haljak meg, de amikor megpusziltam mosolygott és olyan volt, mint aki éber szóval kicsit félek, de semmi baj Anna túléled. Aztán reggelinél találkoztam anyámmal aki közölte velem, hogy nézzem meg a Gmail fiókom. Előkaptam a telefonom és a fiókomon anyámtól jött rengeteg kép amin én és Eric voltunk mindenféle pozícióban lefotózva az egyik felem ujjongott a másik pedig sokkot kapott ahogy elképzelte az anyját amint össze-vissza fotózgatja alvás közben a kiszemeltjével. -mondta, mire olyan hangosan kezdtem el nevetni, hogy a pár lépésre lévő fiúk is észrevettek majd amikor 5 perc múlva se hagytam abba Anna is elkezdett nevetni így a fiúk most már szinte bámultak ránk az egyik pedig idejött és a telefonjával lőni akart egy képet, mire reflexből lendítettem a lábamat és kibuktattam, szerencsétlen pedig seggre esett és a többi fiú is elkezdett nevetni viszont mi barátosnémmal, már levegőért kapkodtunk és a könnyeinket törölgettük másodpercenkért.
2 perc múlvaLassan elkezdtem be és kifújni a levegőt és Anna is követte a példámat, mert már a torkom és a hasam is eléggé fájt. Mondjuk úgy, hogy habár csak a csengő hangjára hagytuk abba és kezdtünk rohanni az óránkra az is segített amit én alkalmaztam, de a csengő az mindig hatásosabb. Mikor odaértünk a teremhez úgy rontottunk b, mint valami ijedt tehéncsorda. Ezt a folyosó végéről a tanár is végignézte és szerintem mindenki rájött, hogy mennyire nézett ránk rosszallóan. Viszont az óra kezdődött és a tananyag nem váratott magára. A tanárnő szerint. Így elkezdtük a Föci órát, ami ezen az órán ezek szerint az olaszokat foglalta össze.
A mai órarendünk pedig így nézett ki:
- Földrajz
- Info
- Magyar
- Magyar
- Német/Angol
- Német/Angol
- Tesi
-Anna nyugi már! Nem látod, hogy nem érdekli őt a csaj? Erick nem hülye, tudja, hogy miért próbálkozik a csajt és ráadásul jó fiú. Azok után ami tegnap történt szerinted képes lenne más lányokra nézni? Ő is pontosan tudja, hogy nálad jobbat nem talál. Szóval kapd össze magad és mosolyogj szépen. Azt a nem is mondom ki mit meg majd én elintézem, oké?-néztem rá megerősítésért és úgy tűnt használt a lélekbeszédem, mert Anna kihúzta magát és a szokásos ellenállhatatlan mosolyát villantotta ki. Imádom.
-Igazad van! Mehetünk!-vigyorgott rám aranyosan és nagy levegőt vett. Így hát elindultam a fiúk felé vadul mosolyogva.
- Hello! - köszöntem nekik.
- Sziasztok - köszönt Anna is.
- Sziasztok lányok - intettek felénk, majd Erick felénk fordult
- Nektek is tesi lesz? - érdeklődött
- Aham, Erick nem koptatnád le azt a csajt, mert már kezd nagyon irritálni. - szóltam neki, mert ez volt az igazság.
-Segítenél, Sarah? Egyszerűen lekoptathatatlan ez a csaj. - nézett rám reménykedve, mire én egy ravasz mosollyal ránéztem a cicababára.
-Hé cica, kopj már le mert kezdesz nagyon kínos lenni!- mondtam kicsit hangosabban, hogy biztos meghallja. Rám nézett majd átkarolta azt hiszem Frank-et, ő viszont rögtön el is lökte magától egy grimasszal az arcán mire felnevettem.
-Tudod, ritkán szoktam bunkó lenni, de akkor nagyon. - néztem rá fenyegetve és közelebb mentem hozzá.
-Szóval kopj le Ericről és erről az egész bagázsról és elégedj meg a plázán belül lévő dolgokkal. Azok neked valóak. Tudod. A műcicik meg ilyesmik. - csak én érzem, hogy ez egy nagyon erőltetett szövegre sikerült? Kezdek elavulni ezen a téren.
- Cöhh... - ciccegett majd hátat fordítva elindult az öltöző felé a kiscicákkal együtt. Megfordultam majd döbbent tekintetekkel találtam szemben magam. Vállat vontam, majd mosolyogva ránéztem Ericre.
-Csak mond, hogy lefog kopni és nem fogok egész este párnát püfölni. Nem baj, ha hazudsz, akkor legalább elaszok.- közöltem vele a furcsa igazságot, mire elképedt tekintettel méregetett.
-Nem fog. Komolyan. Legközelebb én fogom elintézni. Viszont menjünk öltözni inkább, mert lekéssük. - hadarta gyorsan, majd elsietett.
-Pá!-üvöltöttem utána, Annától pedig csak egy halk "szia" futott. Ránéztem és nem tudtam mi van. Biztos szerelmes.
-Na, gyerünk mi is. - mondtam majd elindultunk az öltöző irányába.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)