még szóval szurkoljatok! A lényeg, hogy most is csak a szünet miatt sikerült ideülnöm és még
mindig vár rám egy adag töri.. de sebaj. Majd azt is bemagolom, holnap. Szóval…
Jó olvasást!
Miután sikeresen elértünk az öltözőbe gyorsan átöltöztünk és a cuccainkat beraktuk a folyosón lévő szekrényünkbe. Mert, hát, na. Ezután gyors léptekkel célba vettük a tornatermet. Amikor beléptünk pont megszólalt a csengő és rögtön utána a tanárnő sípja.
-TORNASORBA!- ordította, teli torokból. Mi pedig szorgos pincsikutyákhoz illően szép
sorba vergődtünk volna, ha tudjuk ki a legmagasabb és kik jönnek utána. Így halk susmogás és összehasonlítások sora után végre megtalálta mindenki a maga helyét. A tanárnő pedig egy szép kis poker arccal nézte végig az egészet, majd mikor minden ki rá nézett sóhajtott.
-Köszöntök mindenkit az iskolánkban. Az én nevem Ágnes, de kérném, hogy maradjunk meg a tanárnőnél. Szeretném leszögezni már az elején, hogy kizárólag fehér pólót, fekete tornanadrágot és tornacipőt fogadok csak el. Mivel ez az első alkalom elnézem a színes felsőket és cipőket, kérem, hogy a jövő hétre mindenkin az említett szerelést lássam. Ha valakinek még sem sikerülne ezt megtenni annak az első dolgom lesz az ellenőrzőjébe beírnom egy figyelmeztetést amit másnap a tanáriban aláíratva várok. Emellett kérem fegyelmezzék magukat az óráimon. - közölte majd egy nagy levegőt vett.
-JOBBRA ÁT! 10 KÖR FUTÁS, ELŐZNI LEHET! AKI KÉSZ VAN AZ A PÁLYA MÁSIK
FELÉN KÉZEN ÁLLÁST GYAKOROL! – üvöltötte kicsit sem kímélve magát majd elkezdtünk futni. Körbe-körbe. Ilyenkor áldom az Istent, hogy jó kondiban vagyok a nyári kondizásoknak köszönhetően. Miután gyorsan lefutottam azt a pár kört, magam mögött hagytam a lihegő lányokat és Annát és elindultam az egyik üres helyre, mert a fiúk közül is voltak páran, de nem mindenki. Pár perc múlva már a lányok is megérkeztek és mindenki lefutotta a köröket. A tesi óra hátralevő részében bemelegítő gyakorlatokat csináltunk és kosaraztunk, aminek nagyon örültem. Szóval gyorsan eltelt az a két óra és mehettünk is öltözni. Szinte kiesett az egész, mert tökre örültem, hogy végre mozoghatok normálisan, mert idén nyáron kint voltunk Amerikában és nem nagyon volt időm megdolgoztatni az izmaimat. Viszont azt még én is észrevettem, hogy Anna tekintete „néhányszor” megakad Eric felsőtestén,a mi mosolyt csalt az arcomra. Persze, nem mintha én nem kukkantottam volna rá Dávidéra…Na, de mindegy. Éppen az öltözőből cammogtunk kifelé, Annával, amikor hirtelen felém fordult, de persze közben haladtunk előrefelé is.
- Nincs kedved elmenni ma a deszkapályára?-kérdezte, így én is felé fordultam és így mentünk tovább. Elgondolkoztam. Mondjuk csak át kell nézni azokat amikből már volt óránk eddig is a többiből meg semmit nem kell, mert abból még nem vettünk semmit. Tehát időm, mint a tenger.
-Mehetünk, de miért érzem azt, hogy ezt nem csak úgy most jutott eszedbe? - emeltem fel az egyik szemöldökömet kérdőn, miközben próbáltam nem mosolyogni. Erre ő egy nagyot sóhajtott, majd rám emelte szemecskéit.
-Vé-életlenül meghallottam, ahogy a plázás lányok azt ecsetelik, hogy Eric és a többiek kint lesznek és megint ki fognak menni, DE nem vettek észre meg így gyorsan tovább siettem. - mondta, majd újra előre nézett én pedig kinyitottam közben az udvarra vezető ajtót. Ami aztán beleütközött valamibe... vagy valakibe.
-Basszus...- néztem kikerekedett szemekkel az orrát fogó fiúra.
-Öhm.. jól vagy? Úristen, bocsi! - hadartam félve a reakciójától, mert már nem azért, de konkrétan leütöttem egy ajtóval. Ami igazából nem nagyon árthatott neki, mert azt egyből észrevettem, hogy még csak nem is vérzik az orra és a kezét is levette és újra mosolyogva rám nézett.
-Semmi baj, csak létszíves legközelebb előre is nézz!-mondta egy nagy vigyorral az arcán én meg ott pirultam. Egyszer csak azt éreztem, hogy Anna megböki az oldalamat.
-Sarah, ideje indulnunk, tudod. - súgta oda én pedig újra az ajtóval pofánba... khm ütött fiúra néztem.
-Csáó, és bocsi még egyszer! - mondtam gyorsan majd barátnőmmel elsiettünk onnan, meg sem várva válaszát. Épp az utcán sétáltunk hazafelé, amikor meghallottam egy óriási sóhajt.
-Szerinted sikerül szétválasztania minket annak a hülye csajnak? Sikerül túlélnünk az akadályokat? Szerinted mi lesz velünk, mert azt látom, hogy ebből még lehetne valami, de elbizonytalanodtam. Nem is kicsit. - ránéztem és egy biztató mosolyt küldtem felé.
-Figyu. Amíg én létezem, mert még ha össze is veszünk vagy akármi. A lényeg hogy tudd, hogy soha, de soha nem engedem Eric közelébe azt az enyhén szólva pont, pont és pontot. - mondtam, mire hirtelen nekem ugrott és szerintem még a bordáimat is összeroppantotta, de visszaöleltem aztán egy kis hátba paskolgatás megkértem, hogy lazábban öleljen már át, mert eléggé fájdalmas amit csinál. Ezután sikeresen elszakadtunk egymástól és el is váltak az útjaink mivel elérkeztünk, ahhoz a részhez ahol neki balra, nekem meg jobbra kelljen fordulni.
Miután gyorsan lepakoltam elindultam Annához mivel nemrég üzent, hogy lehet ő egy kicsit tovább lesz otthon így írtam neki, hogy akkor oda megyek a házukhoz. Mivel nem írt vissza a hallgatást vettem egy egyfajta "oké"-nak. Viszont amikor pár méterre a házuktól megláttam Eric-kel beszélgetni egyből megértettem, hogy miért marad tovább. Így elindultam inkább a deszkapálya felé.
Ekkor eszembe jutott, hogy azért írni kéne neki, hogy elindultam. Gyorsan félre álltam az út szélére, majd bepötyögtem az üzenetet és újra elindultam
Amikor sikeresen megérkeztem a pályára, körül pillantottam, de nem láttam senkit. Vállat vonva indultam meg előre. Ha már eljöttem akkor deszkázok egy kicsit és nem érdekel amúgy sem, hogy nincsenek itt a fiúk. Sőt, még jól is jött, mivel sokkal könnyebben bele tudom magam élni. Imádok deszkázni. Na mindegy.
*Anna szemszöge*
- Indulunk akkor? - kérdezte Eric nagy barna szemeivel rám nézve. Ilyenkor mindig elkapott az a tipikus "csak mi ketten" érzés viszont gyorsan megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba és képes legyek dadogás nélkül válaszolni.- Ja, persze - válaszoltam majd elindultunk egymás mellett haladva. Ez a pillanat, olyan tökéletes volt, hogy egyszerűen elfelejtettem minden rosszat. A szél lágyan simogatott a nap pedig melengette az arcomat az oldalam pedig szinte lángolt a közelségétől. Semmi kétségem nem maradt már afelől, hogy ő az igazi.
A shift és kis ő.
Éééés sikerült befejezni. Pont ma írtam meg a Töri TZ-t és most éppen infó óra van. Így gondoltam akkor, miért is ne írjam meg? Megírtam. Borzasztóan jó érzés, hogy akárhányszor posztolok bármit nagy számban kapom az oldaljelenítéseket és ezen kívül a kommentek is nagy jól estek! Pillanat. Mindjárt elsírom magam. Tudjátok amikor elkezdtem ezt az egész írjunk egy sztorit dolgot, tiszta amatőr voltam elvártam, hogy mindenki körülöttem elolvassa és hát enyhén szólva akaratos voltam. Viszont azóta eltelt 1 év és hát az biztos, hogy beletörődtem, hogy soha nem fogják elolvasni és nem is várom el tőlük. Egyszerűen jólesett, hogy dicsérnek és többet akartam. Egy jó gyerekhez illően. Most pedig... Most pedig csak meg kell írnom egy részt és ti özönlötök sorjával és elolvassátok anélkül, hogy rátok szólnék. Hééé olvassááátok mááár el plííz! Hülyén hangzik, ugye? Most már nem szeretném, ha elolvasnák a történeteimet, mert áttértem abba a kategóriába, amikor kijelenthetem, hogy simán szekálhatnának az egyes jeleneteimmel amiket csak úgy leírok, mert az eszem azt diktálja. Szóval tudjátok, hogy imádlak titeket és nagyon sokat jelent nekem az, hogy azt a drága időt azzal töltitek, hogy elolvassátok és talán bepötyögtök egy kommentet is. Aminek hihetetlenül örülni szoktam, mert két szó is elég lenne. "Tetszett ez a rész, folytasd!" --> Mondjuk ez nem két szó, de mindegy. A lényeg, hogy benne van, hogy tetszett és hogy folytassam. Idegesítő, hogy ennyit beszélek és valószínűleg már a felénél abbahagyták néhányan ennek a résznek az olvasását, de én leírom. Nem olvassák el ezt a részét? Nem baj, ez szabad ország emberek. Tőlem azt csináltok amit akartok. Viszont most már tényleg abba kéne hagynom.... Szóval.... sok-sok ölelés!
~Írónőtök
